A gázkazánok fűtési időszakban nagyon sokszor vannak használatban. Gyakran akár egész nap is üzemelhetnek. Ez pedig a készülék és a rendszer élettartamát nagy mértékben befolyásolhatja.
Sokszor érezhetjük úgy, hogy minden rendben működik, meleg van a lakásban így nem is kell a karbantartásra vagy ellenőrzésre figyelni. A rendszeres használatból adódóan minden rendszerben előfordulhatnak olyan meghibásodások, melyek elsőre akár szemmel nem is láthatók, de később nagyobb gondot okozhatnak. Egy szakavatott szakember az ilyen apróbb eltéréseket is fel tudja ismerni és be tud avatkozni még a nagyobb baj előtt.
A karbantartás elmaradása miatt a készülék teljesítménye is fokozatosan csökkenni fog. Először nem fogjuk annyira észre venni, hiszen a rendszer működik és csak minimális energiatöbbletre van szükség. A termosztát gondoskodik róla, hogy mindig ugyanazt a hőmérsékletet kapjuk. Azonban nem mindegy, hogy ezt mennyi energia ráfordítással lehet elérni. Javasoljuk, hogy rendszeresen ellenőrizze az elfogyasztott gáz mennyiségét. Azonos hőmérsékleti körülmények között ha több gáz fogy akkor valami biztosan nincs rendben. Ilyenkor mindenképpen javasolt szerelőt hívni, aki átnézi a teljes rendszert és feltárja az esetleges problémát.
Az elhanyagolt készülék végül nem csak a gázszámlában okozhat többlet költséget, hanem egy komoly meghibásodás esetén akár cserére is szorulhat. A jelenlegi fűtési rendszerek általában megbízhatóan működnek, megfelelő használat esetén akár évtizedekig sem kell cserélni őket. De ha nem fordítunk elég figyelmet a karbantartásra akkor gyorsan meghibásodhatnak. Ha bekövetkezik a baj keresse +36 70 326 5337 telefonszámon bizalommal kollégáinkat, akik a lehető legrövidebb időn belül megpróbálják elhárítani a hibát. Gyorsan, szakszerűen és megfizethető áron dolgozunk.
Egy rosszul beállított készülék például okozhat szénmonoxid visszaáramlást is a rendszerből. Napjainkban egyre többször hallani a csendes gyilkosról. Fontos a megelőzés a gázfűtés karbantartása, a kémények és a fűtőberendezések ellenőrzése.
Ne kockáztassa azt, hogy esetleg a leghidegebb napokon, a legnagyobb fűtési igényű napokon hibásodjon meg a készüléke. Egy kazán átvizsgálása, karbantartása nem jár hosszú munkával és nem okoz nagy költséget. Gondoljon időben arra, hogy elvégeztesse ezt az ellenőrzést. Ezt évente célszerű a fűtési időszak előtt megrendelni. Keresse kollégáinkat a +36 70 326 5337 telefonszámon, akik nemcsak a kazán átvizsgálását, hanem a teljes fűtési rendszer ellenőrzését is elvégzik. Hiszen a radiátorok, kémény, csővezetékek, termosztát is okozhat meghibásodást és járhat magasabb energia igényekkel.